2012. február 28., kedd

Az első - The first

Amióta elkezdtem fonni, folyamatosan sóvárogtam egy rokkára. Hát én egy türlemetlen fajta nőszemély vagyok, ebből következik, hogy ha elhatározom magam, akkor minden rögtön kell.
Adrienn ( akit immár közel 18 éve ismerek, viszont ritkán találkozunk ) a tépelődéseim közben megemlítette, hogy van egy hölgy, aki a férjétől kapott egy olyan rokkát, amilyet én is szeretnék, ám az asszonyka másikat szeretne, szóval van egy darab, amire nem kell várni, mert átvehető ettől a hölgytől.
Ezen a ponton éreztem úgy, hogy eljött az idő, és igen, megvettem!
Mostmár egy Kromsky Sonata hordozható rokka tulajdonosa vagyok:-)
És íme az első fonal története:



Volt ez a gyapjú, aminek a színével nem voltam igazán elégedett, de Fox biztatott, hogy jó lesz ez. Nos az eljárás az volt, hogy a rovingot hosszában kettéosztottam, az egyik felét a vörös, a másikat a lila vége felől kezdtem fonni. A cél az volt, hogy kétágú fonalat készítsek, de a színek minél kiegyenlítettebek legyenek. Így aztán a cérnázásnál lila mellé vörös került, ahol meg az edényben keveredtek a színek, azok a részek nagyjából egymás mellé kerültek. És a végeredmény tényleg nem is olyan rossz:-)
Eredmény: 96g 308m kétágú fonal + 4g lila egyágú.


Tanulságok: - ha kettéosztom a gyapjút, nem árt le is mérni
                  - ha gyorsan dolgozom, nem lesz teljesen egyenletes a fonal
                  - ha egyenletességre törekszem, akkor egy vékony fonalat az örökkévalóságig    fonhatok
                  - ha fonás előtt festem a gyapjút, nem árt kártolni, mert így kissé összeragadnak a szálak és göbök is maradnak benne, szóval  a végeredmény mindenképpen rusztikus lesz


Thank you Fox for encouraging me with this wool roving, I am quite contented with the result:-)
And yes! I have my own spinning wheel, this one is my first yarn spun on the spinning wheel:-)

Kabát - Coat

A nagyfiam kért egy kabátot. Olyat, ami lábszárközépig ér, és, ha zakóra veszi fel, akkor nincs óriás válla.
Ilyet nem lehet venni az ő méretében, mert mindegyik férfi kabátnak kb 3-5 cm-rel szélesebb a válla mint kellene, ráadásul szivaccsal jól kitömik. Zakóra véve pont olyan, mintha amerikai focista mez lenne:-)


Szóval nekem kellett megcsinálni. Ezen a ponton kell megemlítenem, hogy amíg női ruhákban "fekete öves" vagyok, a férfi ruhákhoz egyáltalán nem értek.
Elővettem egy férfiruha szerkesztési könyvet, és a mért adatokat felhasználva elkezdtem szerkeszteni pontról - pontra.
Egy napig tartott ( ugyanez nőiben max. 1,5 óra - de akkor már modelleztem is ).
Valami nagyon furcsa alakú dolog keletkezett, mivel azonban hasonlított arra, ami a könyvben volt, méretileg is stimmelni látszott.....vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Szó szerint, mármint az anyagba.
Három nap alatt varrtam meg, az egész bélése kézzel bevarrva.


A fényképek nem igazán jók, sebtiben készültek indulás előtt, a kabátot nem lehet leszedni róla, amióta elkészült. Iskolába és mindenhova hordja. Ez aztán a siker!!!


My son asked me to make him a coat. I have never made a man's anything before.
So it was a good trial for me. I took a book, and made a pattern after it. I am on top with ladies patterns, but this one was an experiment.
I tailored the coat for 4 days. There is quite a lot handwork in it.





Absolute success: this "little boy" wears the coat everywhere. Although it is a " going with suit" coat, he wears it in the school as well:-)

2012. február 24., péntek

Csipke és gyapjú - Tatting and "wooling"

Bejelentkeztem az Umintsuru blog tat along projectjére, mert érdekesnek találom, és mert az a levél motívum nagyon izgatja a fantáziámat. Hozzákezdtem, tegnap két virágot készítettem.


Umintsuru tat along project is very interesting for me, because the leave motif.
Actually, it is the motif No. 12 for me from 25, in 25 motif challenge.



 Ez pedig egy kis sárgára festett gyapjú, amit lehet, hogy önmagában fogok használni, de lehet, hogy nem:-)
I don't know what to do with this yellow wool, but I love its color:-)



2012. február 22., szerda

Már megint - More dyeing

Képes beszámoló a legutóbbi ténykedésemről.
Tanulságok:
- a lapos lábos vagy tepsi, sokkal jobb a színkeverés szempontjából
- a tepsit nem jó ötlet a gáztűzhelyen melegíteni, mert az olyan, mint Grönland: gejzír és   fagy
- a szépen elosztott festékeim jól összekeveredtek, ami nem igazán nagy baj, mert szépek lettek a színek, de sajnos a gyönyörű világos sárga teljesen eltűnt
Ötlet:
- festek egy adag sárgát, azt cérnázom össze ezzel a színessel


Szerintetek?


Praktika: ecet helyett én citromsavat használok, az nem büdös.
A férjem szerint ez egy textil disznótorosra hasonlít:)


I have dyed more wool. It was quite fun, colors are beautiful, but as I heated it on gas, there was too big bubbles in the corner of the pot, so my pale yellow has disappeared:(
I think to dye some yellow, then ply it with the colorful. What do you think?






2012. február 21., kedd

Festés - Dyeing

Ezzel az eredménnyel nem vagyok valami elégedett. A piros inkább vörös, a lila túl élénk és a kettő keveredése meg padlizsán színű. Nem ezt tervezetem. Kíváncsi vagyok, sikerül-e majd feljavítani egy kicsit.
I am not very pleased with the result. These colors are not goes together I think, but maybe I could make it better during the spinning.

2012. február 19., vasárnap

Fonás - Spinning

Elkezdtem megfonni a kék gyapjút, és persze folytattam az alpakát.
És újabb két rendszeres olvasót köszönthetek a blogon:-)
Az egyikük Zsuzsa, aki gyönyörű fonalakat fon és vidám szöveteket is készít. Tőle vásároltam az első orsómat és ő adta az első jó tanácsokat a fonással kapcsolatban, a blogján hasznos video filmeket találhatunk a fonásról. Szóval tulajdonképpen mondhatom, hogy ő fertőzött meg:-)


Spinning navy wool, and alpaca.



2012. február 18., szombat

Sötétkék - Navy

Kisgyermekkorom óta a sötétkék a kedvenc színem. A tengerészkék vagy berlini kék árnyalat. Ezek viszonylag tiszta, hideg kékek, világosítva a lilás szürkéskék árnyalatai jönnek elő belőle. A két kék között árnyalatnyi különbség van.
Nos, az új festékeim között egy "navy" is előfordul, most azzal játszottam.
Egy kevéske maradék dirib-darab norvég gyapjút és egy adag selyemkendőt festettem meg.
A selymet "foltosra" terveztem, a gyapjút színátmenetesre, de inkább sötétebbre. Egészen hasonlít az eredmény arra, amit kigondoltam.
Azt várom, hogy megfonva szép cirmos fonal lesz belőlük:-)


I have dyed silk hankies and a few pieces of norwegian wool. They are in navy color, and the result is very close to my decision. I made it with my new Eurolana dyes.
I decided to spin it, my expectation is a nice "tabby" thread.
I love these bright shades of Eurolana dyes.




2012. február 15., szerda

Színek helyett ma...

Reggel bekapcsoltam a gépet, és elkezdtem a szokásos nézelődést. Az angol nyelvű hajócsipkés blogok  Gina-t gyászolják, akit Tatting Goddess néven ismerhetünk ....
Bár csak néhány röpke mondatot váltottunk, a csipkekészítés és blogolás valahogy számomra összekapcsolódik néhány névvel és bloggal; az egyik az övé volt...

Soha nem tudnék banális mondatokat mondani vagy íni, ezért inkább csöndben maradok....

2012. február 14., kedd

Nap és Hold - Sun and Moon

Múlt hét végén festettem életemben először gyapjút. A kékes színeket már mutattam az előző bejegyzésben, de a pirosakat azóta készítettem.
A lányom szerint olyanok, mint a Nap és a Hold:-)


My daughter said that my dyed wool rovings are just like Sun and the Moon.




És íme a horgolt nemez ....táska!


And here is my felted .....bag finished.

2012. február 10., péntek

Praktikák hideg ellen -"It's cold outside..."

A - 15 bizony elég hideg. Sok - sok fát kell eltüzelni a kandallóban.
A kandalló nagy áldás, főleg, ha vízteres. Bár  rakni kell, mint egy kazánt, viszont cserébe az egész házban meleg van, nem csak a nappaliban.
Éjszaka viszont nem kelünk fel fűteni. Én meg nagyon fázós vagyok. Ilyenkor jön jól a melegvizes palack, amit este magamhoz ölelek, és ő cserébe reggelig melegen tart:-)
Sokáig nem találtam itthon a boltokban, de most már lehet kapni.
A gumipalack ruha nélkül ( palckruha ) elég "tüzes" lehet, de ha felöltöztetjük, akkor puha és meleg.


To keep ourselves  warm during the night, a hot water bottle is perfect. I crocheted a "dress for my bottle, than put it in the washing machine, the result is a felted bottle cover.



Már régóta vágytam egy jó vastag tűre, amivel csipkét ( frivolitást ) készíthetek. Most végre a Máriaremetei úton, a Szövőházban beszereztem néhányat. Na jó, zoknikötő tűk, de az eladó férje volt olyan kedves, és kilyukasztotta őket, csak nekem:-)
In the local shop the saleswoman's husband made holes in the knitting needles, so now I have 5 thick tatting needle:-)


Kipróbáltam a selyemkendő kötését. Egy db pókháló vékony kendőből (26x26 cm ) kötöttem egy 6x7cm-es darabkát.
Knitted silk hankies.


A tegnap érkezett izgalmakat rögtön kipróbáltam: életem első gyapjúfestése és fonott baby alpaka, kasmírral keverve.
Az alpaka finom, selymes és hosszú szálú, úgyhogy gyorsan lehet fonni, nagyon jó dolgozni vele. Néhány erősebb szál is van benne, de ettől még jó puha.
A kasmír viszont hihetetlenül finom, pehelyszerű és fogásra is meleg. Nos én egy kevés kasmírt fogtam hozzá az alpakához. Szép vékony fonal lesz, az egész 10 dkg-ot szeretném megfonni.
The first dying of mine and hand spun baby alpaca with cashmere.


2012. február 9., csütörtök

Hurrá!!!

Ma valami egészen másról akartam írni, de ahogy a sajtóban szokás mondani: lapzárta előtt érkezett...
Vagyis már épp elkészültek a fotók, már ültem volna le a gép elé, amikor megszólalt a csengő, jött a postás.


Jókora szürke zacskót nyújtott át. Megérkezett!
Múlt héten bevadultam, nem bírtam magammal és rendeltem egy csomó izgalmas dolgot a kedvenc gyapjúboltomból Angliából.
This package has arrived from England. It's full of traesures.



Festéket, 8 színt - 10 g nem egész ezer forint, amennyire utánanéztem, ez jó árnak számít.


Fekete és szürke baby alpakát. Baby alpaca.


Fehér angóra szőrt, ez nem kártolt, csak szőr. Angora fiber. 


Krém színű kashmírt, ami méregdrága, de még sosem tapintottam feldolgozatlanul, ki kellett próbálnom egy kis tapogatást:-) Cashmere. 


Southdown birka gyapját. Southdown top.


Corriedale szürke és sötétbarna gyapját. Corriedale top.




Ki kell tapasztalnom, hogy melyik mennyire puha, mennyire könnyen fonható, nemezelésnél hogyan viselkedik, stb.


Nagy álmom egy teljesen kézzel készült kollekció ( ruha és kiegészítők  ) létrehozása. Ebből lehet, hogy soha nem lesz semmi, lehet, hogy csak magamnak készítek pár dolgot, de irtó fontosnak tartom a kézimunkát a nagyipari termeléssel szemben.
Erősen konzervatív, franciás elegancia az, ami a kezeim közül kikerül. Néhány darabot láthattok a blog Szalon oldalán.
Ebben a blogban inkább a kísérletezés és a ház körüli dolgok jelennek meg, de nagyon szeretnék egy olyat is, ahol a profi tervező mutatkozhat meg.
Egy kicsit bizonytalan vagyok, mert, bár szakmailag hihetetlen sikereket könyvelhetek el, üzletileg soha nem tudtam egy igazi vállalkozást létrehozni.
Ennek több oka is van, de most nem ide tartozik:-)


Néha úgy érzem, hogy a családi kasszába többet kéne hoznom, ilyen szempontból luxus, hogy itt kísérletezgetek. Másfelől, ha ezt nem csinálhatnám, úgy érezném, hogy megfulladok.


Szóval, jönnek még az új és új ötletek. Tartsatok velem ebben a kalandban!
Bármely hozzászólást szívesen fogadok, építő kritikát is:-)


Most van az a pillanat, amikor valami bennem régóta motoszkáló érzés, gondolat elindul....és remélem, hamarosan szárnyra kap.....







2012. február 8., szerda

Angyal fejének horgolása - Crocheted angel head

 Remélem elég logikus a rajz. ( Tudom, ez nem szabályos horgolási rajz, de olyat nincs tülelmem rajzolni:-) )5 láncszemmel kezdünk, az 1. és 5. láncszemet összekapcsoljuk, ezzel kész az első sor. Ezután minden újabb sorban 5-5 szemet szaporítunk oly módon, hogy egyes szemekbe kettőt öltünk. A 2. sorban minden szembe, a 3. sorban minden másodikba, a 4. sorban minden harmadikba és így tovább egészen addig, amíg 25 vagy vékonyabb fonal esetén 30 szere felszaporítjuk a sor szemeinek számát. Ezután 25 szem esetén még 5 sort horgolunk szaporítás nélkül, majd elkezdjük a fogyasztást. Minden második sorban fogyasztunk öt szemet, ugyanolyan elosztásban, ahogyan szaporítottunk, de mivel csak 15 szemig megyünk le, egy-egy fogyasztás nélküli sort is beiktatunk.
A 15 szem elegendő hely a fej kitöméséhez, végül bevarrjuk a lyukat, ezzel nyeri el végleges gömbölyű formáját.




Start with 5 stitches, than in every row have to add 5 more stitches up to 25.
5 rows with 25 stitches, than have to reduce 5 in every second rows to 15.



2012. február 6., hétfő

Szobafogság - Prisoner of the house

Sorry, somehow the translator doesn't work. So a few words:
I had a wart removing from my sole, that's why I couldn't put on shoes. And to go out in slippers when there is snow outside, is not very clever:-)
So I had enough time to make some handicrafts. Spinning, sewing and I counted stitches on my angel 's face. Romitta asked me to show how to make the crocheted head. Tomorrow I will post it.
And today there are some photos from outside and inside, and my spinning experiences with bamboo.


Múlt héten leműtöttek egy szemölcsöt a talpamról. Pár napig csak tipegni tudtam, cipőt venni pedig egyáltalán nem. Ma azért megpróbálom, mert már mehetnékem van:-)
Remek alkalmam nyílt viszont a kézimunkázásra.
Fontam is, meg varrtam is, és kísérleteztem új dolgokkal.
Valamint végre végigszámoltam, hogy a horgolt angyalfejet hogyan is csinálom, mert eddig csak úgy érzésre készült, de egy kedves olvasóm kérte, hogy írjam le a horgolás menetét. Nos, most már ez sem jelenthet gondot XD.


Apropó olvasók! Nagyon nagy szeretettel köszöntöm az új követőimet. Görginát, aki egy csodás helyen él, ezért nagyon irígylem, és csodálom is egyben. Ez azért van, mert én mindig vidékre vágyom ( persze most sem kifejezetten városban élek ), de aztán oda jutunk, hogy a gyerekek iskolája, a férjem munkája és az én alkalmatlanságom miatt ez nem fog menni ( na jó, minden létező állattól félek, kivéve a saját kutyánkat ).
Elinor17 nevű új olvasóm pedig gyönyörű fonalakat fest, és a fonal fonás és festés az új "őrület", amivel kedves férjemet időnként az őrületbe kergetem:-)


A fejem már zsong az ötelektől, amelyek szerint a csipkekészítés, a nemezelés és a fonás egységgé áll össze, de sajnos lassú a kezem a fejemhez képest...


Nos néhány fotó az elmúlt időszakról. Először is egy kis kint és bent, avagy időjárásjelentés:



Tejszínes csokikrém csokibonbonnal és ernyőcskével - engem erre emlékeztet ez az összeállítás, ami valójában teveszőr, angóragyapjú és a fonás további kellékei és fázisai:-)
Kipróbáltam a bambusz szál fonását is. Elég jól fonható hosszú szál, nem igazán rugalmas és rögtön tartja a formáját, viszont elég csúszós, ezért könnyen szakad fonatlan állapotában.

Az angyalfej leírásának jobb, ha egy külön postot szentelek, úgyhogy azt a következőkben olvashatjátok:-)



És nagyon várom a postást, mert rendeltem egy halom új dolgot Angliából.....



Related Posts with Thumbnails